Flashplayer szükséges

Luxorium

Ala Moana Center, luxus

Ala Moana Center

Aloha, Hawaii legnagyobb és legexkluzívabb bevásárlóközpontjából. Mit is érne az „édenkert” vásárlás nélkül? Ez elv alapján épülhetett Honoluluban az Ala Moana Center.

Walter F. Dillingham 1912-ben vásárolta meg a mostani bevásárlóközpont mocsaras területét potom 25 000 dollárért. Az üzletek létrehozásának gondolata azonban csak 1948-ban vetődött fel. 1959-ben pedig már az USA legnagyobb üzletközpontjaként nyílhatott meg 87 üzletével, a világ első mozgólépcsőjével és 4000 parkolóhelyével. Manapság már a világ legnagyobb nyitott tetejű bevásárlóközpontjaként tartják nyílván, melyben évente átlagosan 56 millió ember fordul meg.

Csak néhány üzlet koncentrál az ott lakókra, hiszen a központ a turisták igényeit hivatott kiszolgálni. A több mint 290 üzlet legnagyobb részét a vezető európai divattervezők butikjai teszik ki. Így akár a szörfözések közötti pihenőidők - hogy csak a legismertebbeket soroljam - Prada, Dior, Fendi, Louis Vuitton, Gucci kollekciók vásárlásával is kitölthetők. Az óriási látogatottság és az exkluzív kínálat paradicsomi találkozásának köszönhetően a második legjövedelmezőbb bevásárlóközpont az USA területén a 95%-os kihasználtsági mutatójával.

Az édenkerti hangulatot természetesen az Ala Moana Center épülete is tovább erősíti. Arculata a modern Hawaii építészeti megoldásait tükrözi, miközben a kialakítás a különféle - e térséget jellemző - természeti jelenségek fontosságát hangsúlyozza.

Alapítás éve:
1959
Alapító:
Lowell Dillingham
Tevékenységek:
Bevásárlóközpont
Központ:
Honolulu
Website:
www.alamoanacenter.com
close

Ajánljon ön is egy Ala Moana Center szaküzletet, segítsen, hogy kiterjeszthessük adatbázisunkat, és még többen ismerhessék meg a luxusmárkák lelőhelyét!