Giorgio Armani, mint a luxusdivat egyik legismertebb márkaneve egyben az olasz divatipar legmeghatározóbb üzleti birodalma is. Mindössze néhány évtized alatt ért el olyan szakmai és üzleti sikereket, mint amilyet a jóval nagyobb hagyományokkal rendelkező brit vagy francia divatházaknak sikerült.
Fiatalként kezdetben az orvostudomány érdekelte, két évig a Bologna Egyetemen tanult, míg nem katonai szolgálata alatt ráébredt, hogy teljesen más területek vonzzák. Döntése után rögtön kirakatrendezőként helyezkedett el a milánói La Rinascentében, majd Nino Cerruti üzletember, stylist hamar felismerte tehetségét és a 60-as években már Armani tervezte férfi termékvonalukat.
Barátja, Sergio Galeotti ösztönzésére megalapította saját tervezőirodáját, majd 1975-ben a nagy érdeklődésnek köszönhetően - barátjával együtt - a Giorgio Armani márkát. Még abban az évben, októberben bemutatták az első tavasz-nyár férfi kollekciót, amely rendkívüli érdeklődést váltott ki.
A tengerentúli bemutatkozást és terjeszkedést a márka hollywoodi főszereplései segítették leginkább. Számos film látványvilágához járult hozzá, többek között olyan kasszasikerekéhez, mint az „Amerikai dzsigoló” Richard Gere főszereplésével vagy az „Aki legyőzte Al Caponét” Kevin Kostnerrel, Sean Conneryvel és Robert De Niroval.
Azon túl, hogy több híresség gardróbjában foglalt helye van a legújabb kollekcióknak, néhányuk szorosabb üzleti kapcsolatban is áll Armanival. A márka reklámarcai közt a Beckham család, Angelina Jolie és - a leginkább a Transformers filmekből ismert - Megan Fox is feltűnt már.
Az Armani számos almárkával és termékvonallal rendelkezik, lefedve a divat szinte valamennyi szegmensét, de bizonyított már divatóráival, mobiltelefonjával, parfümjeivel, lakberendezési tárgyaival sőt még elegáns luxusszállodáival is.