Flashplayer szükséges

Luxorium

Baselworld, luxus

Baselworld

A Baselworld mindenféle túlzás nélkül a luxusóra- és ékszerszektor legjelentősebbnek tartott nemzetközi eseménye. Mint Svájc legelismertebb és leglátogatottabb kereskedelmi eseményén évente több, mint 2000 óra- és ékszeripari cég képviselteti magát újdonságaival mintegy 45 országból. Kis- és nagykereskedők, szakértők és gyűjtők tízezrei látogatják az egyhetes tavaszi rendezvényt, hogy elsőként csodálhassák meg a mesterek legújabb kreációit.

A kiállítás története valójában 1917-ig vezethető vissza. Akkor, mint MUBA (Schweizer Mustermesse Basel) névvel alakult és fokozatosan nőtte ki magát a ma ismert nemzetközi eseménnyé. 2003 számít igazi fordulópontnak a luxusrendezvény történetében, hiszen egy három évig tartó nagyszabású stratégiai fejlesztés keretében újjászervezték a rendezvényt és ennek eredményeképpen változtatták meg az esemény márkanevét a ma ismert „Baselworld” névre.

A független órásmesterek mellett a legtöbb ismert nívós manufaktúra képviselteti magát egy-egy tekintélyesebb standdal. Általában a neves luxusmárkák, mint a Rolex vagy éppen a Brequet hatalmas pavilonjai vonzzák a látogatókat, de a kisebb, ám annál különlegesebb időmérőket kreáló manufaktúrák kiállított darabjai is jelentős figyelmet kapnak.

Minden évben kiemelkedő különlegességek tucatjait, mi több, százait sorakoztatják fel az órásmesterek és ékszerészek, legyen szó házon belül készített rendkívül összetett szerkezetekről, hasznos innovatív megoldásokról, dekoratív divat- és lenyűgöző Tiffany & Co. vagy Wellendorff ékszeralkotásokról vagy éppen óraművészeti értelemben vett egyediségekről.

2011-től a csarnokok közt a tájékozódást már egy ingyenesen letölthető mobilalkalmazás is segíti.

Alapítás éve:
1917
Alapító:
n.a.
Tevékenységek:
Luxusóra- és ékszerkiállítás
Központ:
Bázel
Website:
www.baselworld.com