René Lalique a szecesszió, azaz Franciaországról lévén szó az art nouveau művészeti irányzat egyik legmeghatározóbb alakja volt. Az Ay születésű művész alig két éves korában került Párizsba. Apja halála után, 16 évesen rögtön dolgozni kényszerült. Szerencséjére Párizs legelőkelőbb ékszerüzletébe került, ahol kiváló lehetőségei nyíltak az ékszertervezés és készítés folyamatainak elsajátítására. Páréves londoni kitérője után hamar visszatért Párizsba és szabadúszóként hasznosította a korábban tanultakat. Dolgozott vagyonos privát ügyfeleknek, de olyan neves ékszerházaknak is mint a Cartier vagy éppen a Boucheron.
1890-ben nyitotta meg saját ékszerüzletét Párizs divatos operanegyedében. Az itt készített kreációinak népszerűségét elsősorban egyedi stílusa, valamint az akkoriban még szokatlan új anyaghasználatnak köszönhette. Az art nouveau ikonjaként nemesfémek és drágakövek mellett előszeretettel használt különböző kristályokat, elefántcsontot, féldrágaköveket és persze üveget is. Stílusát alapjaiban határozta meg, hogy ékszereihez és dísztárgyaihoz leginkább a természetből, illetve az ősi japán kultúrából merített ihletet; gyakran ezeket ötvözte. Korának szokatlan, de egyben nagy érdeklődésnek örvendő alkotásai a párizsi tehetősek visszhangja mellett az 1900-as párizsi világkiállításon győzte meg szélesebb körben is a publikumot.
Onnantól jöttek a megrendelések és felkérések szinte valamennyi fontosabb iparágból. Készített parfümös üvegeket neves francia illatházaknak, luxusautókhoz egyedi díszelemeket, köztük a Rolls-Royce-nak is, de még az Orient-Express étkezőkocsijának egyes hangulatos üvegpaneljei is René Lalique munkái.
Üveg iránti szenvedélye újszerű módszerek kifejlesztésére serkentette Lalique-ot. Ilyen például az üvegfelület opálosítása, mely napjainkban is meghatározó egyes kollekcióiknál. Halála után 1945-től fia, Marc Lalique vette át a cég vezetését. A kortárs kollekciók megjelenése mellett a Lalique a mai napig merít ihletet hagyományaiból.