Flashplayer szükséges

Luxorium

Nagyházi Galéria és Aukciósház, luxus

Nagyházi

A Nagyházi Galéria Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező aukciósháza. 1984-ben alapították meg üzletüket régiségkereskedésként Nagyházi Csaba és felesége Soóky Marietta a Járőr utcában, mely a kezdetektől egy, néhány tíz négyzetméteres helyiségből - a 90-es évek elejére - egy több szintes galériává nőtte ki magát.

A galéria életében meghatározó esemény volt, amikor 1994-ben a hazai és nemzetközi nagyközönség előtt megnyitották az 1500 négyzetméteres Nagyházi Galéria és Aukciósház Balaton utcai bemutatótermét. Az első árverés - mely egyébként iránymutatóként szolgált e szegmensben - a londoni Sotheby’s közreműködésével került megrendezésre, melynek vezetői Peter Batkin, a festményszekció vezetője, továbbá a Sotheby’s budapesti irodájának igazgatója, Soraya Stubenberg grófné voltak.

A galéria a műkereskedelem minden műfajával foglalkozik; műfajonkénti bontásban és évente 10-12 önálló katalógussal bemutatott árverést tartanak az elismert Soóky Marietta árverező irányításával. A műkereskedés súlypontját leginkább antik festmények, szobrok, ezüst és porcelán tárgyak képezik, de nem hiányoznak az árverésekről a ’45 utáni hazai képzőművészet kvalitásos alkotásai sem. A megnövekedett áruk és érdeklődők száma miatt a minőségre való tekintettel különös figyelmet szentel a galéria a negyedévszázados üzleti stratégia és filozófia megőrzésére. Az aukciósház ilyen irányú törekvéseit leginkább szakembereik felkészültsége és hozzáértő megbízható munkája segíti.

Alapítás éve:
1984
Alapító:
Nagyházi Csaba és felesége Soóky Marietta
Tevékenységek:
Galéria és Aukciósház
Központ:
Budapest
Website:
www.nagyhazi.hu