Flashplayer szükséges

Luxorium

Bajban a David Jones luxusáruház

Chilembu Krisztina - 2010. augusztus 25.


A David Jones áruházlánc a prémium kategóriás és luxus kreációk, kiegészítők és kozmetikumok beszerzésének egyik legfontosabb helyszíne Ausztráliában, a cég törzsvásárlói között számos igen gazdag nő található. Az áruházlánc nemrég egy botrány miatt került az érdeklődés középpontjába.

David Jones, luxus, Ausztrália, áruház
A luxusáruház vezérigazgatója, Mark McInnes 2010. június 18-án, hét év után hirtelen lemondott. A távozás hátterében az állt, hogy egy 27 éves alkalmazott pert indított az egykori vezető ellen szexuális zaklatás miatt, kártérítésként pedig 5 százalékot követel a cég profitjából és McInnes hét év alatt szerzett jövedelméből. Ez mintegy 37 millió ausztrál dollárt jelent. McInnes tagadja a vádakat, és jelenleg jogi képviseletét szervezi.

David Jones, luxus, Ausztrália, áruház
A David Jones Ausztrália legrégebbi áruházlánca, névadója, egy walesi bevándorló alapította 1838-ban.  Ez az áruház volt az első olyan hely a szigetországban, ahol a sydney-i vásárlók a második világháború után megismerhették a párizsi divatot, és elsőként vehették meg Pierre Balmain és a Dior modelljeit. A David Jones eddig 37 áruházat nyitott, és olyan márkákat forgalmaz, mint a Ksubi, Lisa Ho, Alex Perry vagy a Mimco.

Heavily influenced by fashion advertising and magazines for over two decades, wealthy Chinese consumers are no longer naïve admirers of just any big logos. They have developed their favorite luxury retailers.
A David Jones bevételeire a gazdasági válság igen rossz hatással volt, a per következményeként az áruház részvényei ismét esni kezdtek. Az áruház vezetését Paul Zahra vette át.

Nagy változások történtek a londoni Harrods luxusáruház életében is. 2010 májusában Mohamed Al Fayed eladta a céget a katari királyi családnak. A vételár másfél milliárd font volt.

Hamupipőke

Hamupipőke rendkívül szerencsés… Nem „csak” az igaz szerelemre talál rá, de ikonikus üvegcipellőjét is Christian Louboutin tervezi. A mesefilm feldolgozását ősztől lehet megnézni DVD-n és Blu-Ray-en.

Emilio Pucci

A nyár Guerlain sminktrendjének színvilágát az Emilio Pucci álmodta meg. Az „édes élet” hangulatot idéző, nyárköszöntő makeup kollekció népszerűsítését Natalia Vodianova capri-kék szemeire bízták.

Pagani Huayra

2,3 millió $-ért, azaz a listaár közel duplájáért talált gazdára az első Pagani Huayra. A 700 lóerős, 370 km/h csúcssebességre képes olasz autócsodáért leginkább a közel-keleti vagyonosok érdeklődnek.

Leica M9-P

Az MP és az M7 után a Leica M9-P is gépre szabott Hermès köntösbe bújt. A 100 darabban limitált, 50 ezer $-os Série Limitée Jean-Louis Dumas változathoz 3 álomobjektív és egy Hermès fotóstáska is jár.