A Saatchi Gallery az egyik legérdekesebb londoni desztináció a kortárs művészi alkotások kedvelői közt. Még 1985-ben Charles Saatchi kezdeményezése alapján indult el. Első kiállításuk márciustól egészen októberig tartott többségében Donald Judd, Brice Marden, Cy Twombly és Andy Warhol alkotásaiból. Helyszíne akkor még egy használaton kívüli festékgyár volt.
Legismertebb kiállításuk talán az 1997-es Sensation, amin többek között Damien Hirst alkotásai is láthatóak voltak. Ez több mint 300 ezer látogatót vonzott, ami kortárs művészi rendezvények között rekord látogatottságnak számított. A nagy nemzetközi érdeklődés miatt a Sensation-t berlini Hamburger Bahnhof és a Brooklyn Museum of Art galériákban is bemutatták.
2006-ra a galéria évi látogatottsága 800 ezer fő volt és ezen belül mintegy 1350 iskoláscsoport látogatta a gyűjteményt.
A Saatchi Gallery válogatása a modernebb amerikai művészettől és minimalizmustól egészen a kínai kortárs alkotásokig terjed. A galéria helyszíne 2008-tól a patinás Duke of York's több mint hatezer négyzetméteres épülete lett.
Megnyitása óta a galéria nagy hatással és befolyással van a brit kortárs művészetre, igaz sokszor illették szélsőséges kritikák is. Sok művész nem csak a látogatóknak, de a művészvilágban jártasabbaknak is ismeretlen. A Saatchi Gallery intézményére sok tehetséges fiatal egyfajta ugródeszkaként tekint. Nem véletlen, hogy a galériának szerepe volt a fiatal brit művészek csoportjának (Young British Artists) megalakulásában is.