Flashplayer szükséges

Luxorium

Sea Cloud, luxus

Sea Cloud

Egy luxushajóút a legendás Sea Cloud fedélzetén nem csak egy távoli egzotikus barangolással ér fel, hanem egy 1930-as évekbeli csodálatos időutazással is. Abban az időben tengereket és óceánokat csakis olyan, a mai értelemben vett klasszikus luxushajókkal lehetett átszelni, mint amilyen a Sea Cloud is.

Az 1979-ben alapított Sea Cloud Cruises vállalat története közvetve egészen a Sea Cloud, pontosabban akkor még Hussar néven ismert vitorlásjacht építéséig nyúlik vissza. A tehetős Krupp család bízta meg egykoron a híres amerikai Gibbs & Cox vállalkozót a hajó megépítésével. 1931-ben ez volt a legnagyobb négyárbocos, mely még korának talán legfényűzőbb kialakításával is büszkélkedhetett. „Élete” során megjárta a világháborúkat, megfosztották árbocaitól, felfegyverezték, de szolgált Rafael Trujillo diktátor elnöki hajójaként is, míg végül 1978-ban a ma ismert hamburgi Sea Cloud Cruises hajótársaságnak köszönhetően visszanyerte eredeti pompáját. 64 fős luxushajóként 1979-ben indult első útjára, megalapozva és jelképül szolgálva a hajótársaság eredeti filozófiájának, mely messze különbözik az általános értelemben vett prémium hajóutazásoktól.

Úticéljaik közt a Karib-szigetek, a Vörös-tenger, Dél-Európa és az Atlanti-óceán végtelen vizei szerepelnek. A fedélzeti hangulatot az utazás élménye, a tenger romantikus közelsége, a szél és hullámok ereje valamint a felfedezés izgalma teszi egyedülállóvá. Befutni egy ismeretlen kikötőbe, mindent magunk mögött hagyva a nyílt víz felé venni az irányt. Szinte már hallani is: Vitorlát bonts!

Flottájukat jelenleg két árbocos és egy motoros alkotja, mely utóbbi Európa folyóin szeli át az öreg kontinenst. Legújabb tervük a 28 vitorlásos Hussar felépítése, mellyel új mércét állítanának a felső prémiumkategóriás luxus-hajóutazásban. Elképzeléseik szerint a grandiózus vitorlásnak 43 lakosztálya, saját könyvtára és még wellness és SPA részlege is lesz.

Alapítás éve:
1979
Alapító:
Hansa Treuhand-Group
Tevékenységek:
Luxus hajóutak
Központ:
Hamburg
Website:
www.seacloud.com