Flashplayer szükséges

Luxorium

Taubenkobel, luxus

Taubenkobel

Walter Eselböck, a Relais & Châteaux tag Taubenkobel tulajdonosa és séfje valójában soha nem fejezte be klasszikus értelemben vett gasztronómiai tanulmányait. Csaposként és lemezlovasként dolgozott a vendéglátásban, majd néhány év leforgása alatt, mint autodidakta szakács két Michelin-csillagot is szerzett vidéki éttermének. Walter és Eveline Eselböck nem titkolt célja, hogy Ausztriában a Taubenkobel legyen az első étterem, mely három csillaggal is büszkélkedhet. Valljuk be, minden esélyük megvan rá.

Schützen, a Bécshez és a Fertő tóhoz közeli, amúgy csendes kis falucska 1984 óta egyre látogatottabb a fehéren rikító, gondos kis parasztház kulináris különlegességeinek köszönhetően. Walter Eselböck csak 1990-től vezeti a konyhát, de tökéletességre törekvő lelkesedésével néhány éven belül sikerült megszereznie még a Gault Millau kitüntető negyedik sapkáját is.

Walter Eselböck egyik legemlékezetesebb megmérettetése, melyről utólag már jó kedéllyel emlékezik meg, az a teltházas foglalás volt, melynél nem várt áramszünet kényszerítette konyhaművészeti rögtönözésre. Csapatával hirtelen egy „gyertyafényes” menüt kellett varázsolniuk. A vendégek visszajelzése alapján a kreatív ínyencvacsora páratlan sikert aratott.

A romantikus Taubenkobel otthonos hangulatú belső dizájnja Eveline Eselböck ízlését dicséri. A ház asszonya egyébként, mint borakadémiát végzett hallgató a régió ízeit hangsúlyozó étterem sommelier-je is.

A Taubenkobel hátsó épületeiben kedves kis vidéki luxusszálloda működik, parányi tóval, borospincével, mesés virágoskerttel és egy gourmet vegyesbolttal, borkereskedéssel. Szobái, lakosztályai mindegyikét egyedi stílus jellemzi. A Janos és az Adam lakosztályok például az ’56-os forradalom azon magyar menekültjeinek nevét viselik, akik egykor a Taubenkobelben bújtak meg.

Alapítás éve:
1984
Alapító:
Walter Eselböck
Tevékenységek:
Szálloda, étterem
Központ:
Schützen
Website:
www.taubenkobel.com