Yves Henri Donat Mathieu-Saint-Laurent azaz közismertebb nevén Yves Saint Laurent az egyik legnagyobb név a 20. századi divattörténelemben.
A divat illetve akkor még a jelmeztervezés iránt gyermekként is nagy érdeklődéssel volt. 1953-ban költözött Párizsba, ahol a Chambre Syndicale de la Haute Couture divatiskolában kitűnő eredménnyel végzett. Divatrajzai még a Vogue magazinban is megjelentek. Ekkortájt kérték fel, hogy legyen Christian Dior asszisztense, majd később 21 éves korára őt választották a divatház vezető tervezőjévé. Munkájának köszönhető, hogy a luxusmárka akkoriban kilábalt pénzügyi nehézségeiből.
Saját YSL márkája 1962-ben debütált, első üzletét pedig 1966-ban nyitotta meg Párizsban. Neve mindig is egyet jelentett a lázadással. Kollekcióival újraértelmezte a kifutókon a 20-as, 30-as, 40-es évek viseletét. Üzlet- és élettársa, Pierre Bergé gyakran idézett mondata szerint „a Chanel felszabadította a nőket, Saint Laurent pedig erőt adott nekik”.
Yves Saint Laurent volt az első olyan divattervező, akit a Metropolitan Museum of Art egy önálló kiállítással tisztelt meg még 1983-ban. Később a Gucci Group megvásárolta az YSL márkanevet, a prêt-à-porter részleg vezetését pedig a szintén lázadó felfogású amerikai tervezőre, Tom Fordra bízták. Maga Saint-Laurent a haute couture kollekciók készítésével foglalkozott egészen visszavonulásáig, 2002-ig.